Skip to main content

Csütörtökön egyszerűen a kellőnél kevesebb lett a radonos gyógyvíz az egri Török Fürdőben, s bár félő volt, hogy komolyabb, geológiai eredetű probléma állhat az eset hátterében, mostanra kiderült, hogy szerencsére ennyire nem nagy a baj.

Az Eger Termál Kft. munkatársai a keletkezett problémát feltárták, kijavították, így pénteken már ismét megnyitott a nagyközönség előtt a Török Fürdő.

Mint azt Molnár László, a cég ügyvezetője ismertette, a Töröm Fürdő alatt jelentős mennyiségű gyógyvíz található. A szokásos karbantartás után azonban nem jött fel olyan mértékben a víz, hogy a medencék túltöltését meg lehessen oldani, így nem tudtak kinyitni.

Önt is bosszantja mi folyik itt Egerben? Vagy úgy érzi jó irányba mennek a dolgaink?

Írjon véleményt az EgerInfón!

Részletek