Két bronzérmet szereztek az Egri Városi Sportiskola ökölvívói a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László Elit Ökölvívó Magyar Bajnokságon. A sportág legrangosabb hazai megméretésén Danyi Dániel és Oláh Eszter is dobogóra állhatott.
Az elmúlt hétvégén Nyíregyházán adott otthont a 103. Papp László Elit Ökölvívó Magyar Bajnokságnak, amely a sportág legjelentősebb hazai megméretése. Az Egri Városi Sportiskola két versenyzővel képviselte Eger színeit, és mindketten éremmel zárták a rangos viadalt.
A 70 kilogrammos súlycsoportban szereplő Danyi Dániel két győztes mérkőzést követően az elődöntőben búcsúzott, így bronzéremmel gazdagította pályafutását. A 80+ kilogrammos mezőnyben induló Oláh Eszternek az U23-as Európa-bajnok ellenfél jelentette a végállomást, ami szintén bronzérmet ért.

A most megszerzett érmek különösen értékesek a két versenyző számára: Danyi Dániel pályafutása nyolcadik, míg Oláh Eszter tizennegyedik felnőtt országos bajnoki érmét ünnepelhette.
Az Egri Városi Sportiskola újabb kiemelkedő eredményéhez ezúton is gratulálunk Dorkó Péter vezetőedzőnek és tanítványainak.
