Ma van advent első vasárnapja, az adventi időszak kezdete, mely a Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-ig tartó, egyben a karácsonyi előkészület ideje. Az Eger Adventen 16 órakor gyújtják meg az első gyertyát. Mutatjuk a programokat is!
Az advent szó a latin adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik, mégpedig az eljövetel kettős értelmében: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végeztével. A négy vasárnap további jelentéssel is bővült: az Úr négy eljövetelét szimbolizálja először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor, amelyre készülnünk kell. A liturgiában az advent színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját (gaudete vasárnap), amikor szabad rózsaszínt használni.
Kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a VII. században Nagy Szent Gergely pápa állapította meg négyben a számukat, és 1570-ben V. Piusz pápa tette kötelezővé az adventi időszakot a katolikus egyházban.
Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, szigorú böjti időszak volt, és az emberek hajnali misére (roráte) jártak.
Advent jelképe az a koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, a ráhelyezett négy gyertya közül minden vasárnap eggyel többet gyújtanak meg. A gyertyák a Jézus születésével szétáradó világosságot, egyben a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt jelképezik.
Adventi programok Egerben
A Jégpalotában:
16.00 Mesemozi – Karácsony Artúr
23.00 és 15.30 között a Mikulás várja a gyermekeket egy közös fotózásra
A Dobó téren ez első adventi gyertyát december 3-án, vasárnap 16 órakor gyújtják meg
Köszöntőt mond és gyertyát gyújt: Biros Péter, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Egri Vízilabda Klub szakmai igazgatója. Az Önkormányzatot képviseli: dr. Bánhidy Péter, jegyző. Az adventi koszorút Csizmadia István, bazilikai plébános áldja meg.
Ezt követően a programok:
17:00 Magyar Balázs akusztik
19:00 ZSÉDA adventi koncertje