Skip to main content

Április 30-án, kedden rendhagyó módon ünneplik a Magyar Film Napját az Uránia Mozi és Rendezvényközpontban. A Madách Színház előadásaiból válogatva, Elfogyni az ölelésben – Ady Endre szerelmei kerül a vászonra, mely Nyáry Krisztián forgatókönyve alapján készült, Horgas Ádám rendezésében. A produkcióban Nagy Sándor alakítja a főszereplőt, Adyt, Botos Éva Lédát, Kakasy Dóra Zsukát, Kelemen Hanna pedig Csinszkát.

Célunk, hogy rendszeresen, minél színesebb műsorkínálattal kiszolgáljuk az Uránia Moziba látogatókat. Az elmúlt időszakban több magyar rendezésű filmet, eredeti nyelven hollywoodi szuperprodukciókat, sőt a Petőfi filmként emlegetett Most vagy soha! angol feliratos változatát is levetítettük, illetve a Francia Filmnapok is sikeresen lezajlott. A Magyar Film Napján különleges programmal készülünk. Az eseményre várjuk mind a filmkedvelő nézőket, mind a színházi világ rajongóit

– mondta Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezetője.

2020 tavaszán – a járvány okozta országos lezárás idején – a Madách Színház stúdiószínpadán filmstúdiót rendeztek be, ahol azóta folyamatosan készülnek a színház, a film és a tévé műfaji sajátosságait ötvöző alkotások.

A film-szín-játék az idősödő Ady életének talán legszeretetéhesebb korszakát idézi meg, melyben a költőóriást legendás szerelmeinek bensőséges érzelmi hálójában ismerhetjük meg közelebbről. 

Az előadásról:

Négy ember. Egy 30-as évei közepén járó, önpusztító férfi – megverve zsenitudattal, és megáldva igazi zsenialitással. Egy kora 40-es nagyvilági dáma, akit gyötör szépsége lassú elmúlása. Egy 20-as évei közepén járó, életvidám, frissen elvált fiatalasszony. Egy éretlen kamaszlányból céltudatos felnőtt nővé váló úrikisasszony. A köztük kialakuló szerelmi négyszög önmagában is drámai helyzetet sejtet, de történetük még izgalmasabb, ha tudjuk: valós személyekről van szó. A darab hősei Ady Endre és három meghatározó szerelme, Brüll Adél, Dénes Zsófia és Boncza Berta – vagy, ahogy a versek megőrizték a nevüket: Léda, Zsuka és Csinszka. Az elhangzott szövegek pontos idézetek a szereplők eredeti leveleiből, naplóiból, visszaemlékezéseiből, Ady Endre verseiből, vagy kortárs tanúk visszaemlékezéseiből. Játszódik Párizsban, Monte Carloban, Budapesten, Lutry-ben, Firenzében, Mariagrünben, Kolozsvárott, Csucsán és Érmindszenten 1909-1915 között.

Jegyek: https://uraniamozi.hu/film/elfogyni-az-olelesben-ady-endre-szerelmei-92

Önt is bosszantja mi folyik itt Egerben? Vagy úgy érzi jó irányba mennek a dolgaink?

Írjon véleményt az EgerInfón!

Részletek