Péter Magyar büszkén tekint a Tisza-kormány első 50 napjára

Péter Magyar büszkén tekint a Tisza-kormány első 50 napjára

User avatar placeholder
Írta: Balázs Németh

június 29, 2026

A Tisza-kormány első ötven napjára büszkék vagyunk, mert ilyen rövid idő alatt már több tucatnyi vállalását sikerült teljesíteniük – írta Magyar Péter miniszterelnök közösségi oldalán vasárnap.

Az eredmények között kiemelte, hogy megállapodtak 6000 milliárd forint értékű uniós pénz hazahozataláról, az infláció évek óta a legalacsonyabb szinten áll, a forint pedig öt éve nem volt ilyen erős.

Ezen felül hangsúlyozta, hogy az államadósság finanszírozása lényegesen kedvezőbbé vált, és az üzemanyagok ára is jóval alacsonyabb lett a védett árszintnél.

Kitért arra, hogy elindították a valaha volt legerősebb korrupcióellenes küzdelmet, a Tisztítótűz műveletet, rövidesen feláll a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, valamint elfogadták a miniszterelnöki mandátum nyolc évben korlátozását.

Mint írta, visszavették a közérdekű alapítványokba kiszervezett ezermilliárdos állami vagyont, jelentősen csökkentették a képviselők, a miniszterelnök és a miniszterek fizetését, minimum 50 milliárd forintot spórolnak a képviselői költségkeretek csökkentésével.

Leállították a devizahiteles ügyekben a végrehajtást és a kilakoltatást.

Magyar Péter a teljesített vállalások között sorolta azt is, hogy elkezdték feltárni a NER legnagyobb bűneit.

Mint részletezte, folyik a teljes átvilágítás, bemutatták a NER luxusberuházásait, megnyitották a Karmelitát és a luxusminisztériumokat, a miniszterelnöki irodát a Karmelitából egy egyszerű minisztériumi irodába költöztették.

Visszatértünk Európába – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: „Újraindítottuk a Visegrádi Négyek együttműködését. Elértük, hogy százezer kárpátaljai honfitársunk visszakapja a nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogait.”

Kitért arra is, hogy megteremtették a független és pártatlan közmédia feltételeit, mindenki akadály nélkül gyakorolhatja a gyülekezési jogát, és betiltották a gyűlöletkeltő politikai hirdetéseket.

Az eredmények között nevezte meg az önálló oktatási, egészségügyi, környezetvédelmi és vidékfejlesztési minisztériumok létrehozását, a rendeleti kormányzás megszüntetését, azt, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez és teljes jogú tagja marad a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.

Továbbá a kegyelmi ügy aktáinak nyilvánosságra hozását, a diplomataútlevelek kiadásának felülvizsgálását, és többmilliárdos kórházi klímafejlesztési program elindítását.

Mindezek mellett megkezdték a vagyonadó és az iskolakezdési támogatás bevezetésének előkészítését, és elindították az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának folyamatát – sorolta.

A miniszterelnök leszögezte, az országban rend, béke és biztonság van, és jelezte azt is: a magyarok döntő többsége szerint jó irányba mennek a dolgok; sokkal több felszabadult és mosolygós embert látni az utcákon.

MTI

Google Hírek

Image placeholder