Skip to main content

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság október 19-én a MOL Campusban tartotta meg hagyományos lépcsőfutó-bajnokságát. A versenyen három kategóriában lehetett indulni. Az egri tűzoltók közül Horuczi Tamás tűzoltó törzsőrmester vállalta a nem mindennapi próbatételt.

A MOL Campus Magyarország legmagasabb irodaépülete. A toronyház 29 emeletes, 143 méter magas, 2022-ben épült fel a budapesti Lágymányosi öböl északi partján. A versenyzőknek a rajttól a célig összesen 672 lépcsőfokot kellett megtenniük.

A megmérettetésen hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltók vettek részt. A versenyzők egyéni férfi és női kategóriában, illetve párosban indulhattak. A szabályok értelmében a párosok tagjainak együtt kellett maradniuk, egy lépcsőfordulónyinál nagyobb távolságra nem távolodhattak el egymástól.

Fotó: Horuczi Tamas tűzoltó törzsőrmester

A startpisztoly reggel kilenc órakor dördült el, ekkorra már készenlétben állt az a több mint kétszáz induló, aki az ország különböző pontjairól érkezett, hogy a lépcsőfutás történetében immár második alkalommal megküzdjön a MOL Campus jelentette kihívással. Versenyzőnk elmondta, hogy a próbatétel az alagsorból indult, így összesen 33 emeletnyi szintkülönbséget kellett legyőzniük a versenyzőknek.

Tamás óriásit küzdött az erős mezőnyben és 17 perc 42 másodperc alatt teljesítette az emberpróbáló kihívást. A 33 emelet leküzdése óriási fizikai és mentális felkészülést igényel. Azon sportolók, akik képesek a sokak által lehetetlennek tűnő feladatot teljesíteni, megérdemlik az elismerést, hiszen ilyen edzettségi szintet csak kitartó munkával lehet elérni. 

Kiemelt kép: ilusztráció

Önt is bosszantja mi folyik itt Egerben? Vagy úgy érzi jó irányba mennek a dolgaink?

Írjon véleményt az EgerInfón!

Részletek