Ma még lehet vigadni, lakomázni, mert még tart a farsang, a jókedv és vidámság ideje, de holnapra minden megváltozik, mert beköszönt a böjt. Ma van húshagyókedd, a farsang utolsó napja.
Húshagyó kedd a farsang utolsó napja. Maga a szó tökéletesen kifejezi azt, hogy mit is takar a jelentése, hiszen
ma éjfélig még utoljára dús asztalról ehetünk, ihatunk és vigadhatunk, aztán beköszönt a negyven napos böjt.
A magyar nyelvben a szó a latin carnem levare, vagyis húst elhagyni tükörfordításaként gyökeresedett meg. De ebből származik a karnevál szó is, hiszen a latin carne, vale pedig azt jelenti, hogy hús, ég veled! Éppen ezért általában a farsang legvégén, vagyis húshagyó kedden, vagy közvetlenül az előtt, vagyis farsangvasárnap, farsanghétfőn szokták megtartani a karnevált.
Maga az elnevezés egyúttal az egyházi liturgikus évkör következő időszakára is utal, hiszen holnap hamvazószerda, vagyis ránk köszön a böjt első napja.
Mivel Hamvazószerda úgynevezett mozgó ünnep, lévén hogy a mindenkori húsvéthoz igazodik és az előtte lévő negyvenedik napra esik, így húshagyó kedd dátuma is évről évre bolyong a naptárban. Legkorábbi lehetséges dátuma február 3., legkésőbbi pedig március 9. Idén február 13-ára esik – írja a hirado.hu