Skip to main content

Az április 13-án a Tisza-tó X. számú öblítőcsatornáját és a Tisza egy rövid szakaszát szabadította meg az eldobált szemét egy részétől a Békatutaj Egyesület és önkénteseik. A harmincnyolc önkéntes körülbelül 10 köbméter szemetet gyűjtött össze néhány óra leforgása alatt.

Tizenegyedik alkalommal szervezett szemétszedő kenutúrát a Békatutaj Egyesület. A túrára bárki jelentkezhetett önkéntesnek, aki szeretett volna a környezetéért tenni.

Az Aktív Magyarországért díjas Békatutaj Egyesület vezetője Hajdú Dániel kifejtette:

A Tisza-tó védettebb területein kevés a szemét, viszont a Tisza folyó partján helyenként sokkoló volt, amit az aktivisták tapasztaltak. Mi emberek a hibát nem csak a szemét – sok esetben – helytelen kezelésével követjük el. A probléma ott kezdődik, amikor bevásárolunk és rengeteg egyszer használatos, eldobható szeméttel töltjük meg a kosarunkat. Mindannyiunknak közös felelőssége, hogy a lehető legkevesebb egyutas palackot, zacskót, dobozt vigyünk haza a boltból. Ha tudatosabban vásárolunk, a termékek gyártói is alkalmazkodnak majd, és kisebb valószínűséggel fulladunk majd bele a saját szemetünkbe.

A PET Kupával életbelépett együttműködésnek köszönhetően a gyűjtés után az önkéntesek át is válogatták a szemetet. Az összegyűjtött hulladéknak így csupán negyede kerül lerakásra. Az újrahasznosítható műanyagot, fémet, és üveget a PET Kupa kiskörei Folyómentő Központjába szállították, ahonnan később visszakerül a körforgásba és újra termék, vagy csomagolóanyag készül belőlük – közölte az egyesület portálunkkal.

Az idei szemétszedő akció egy igazi összefogás keretében valósult meg. A PET Kupa szakmai támogatása mellett több partner is a szervezők segítségére sietett. Tavaszi Nagytakarítás kampány keretében kesztyűkkel és zsákokkal látta el az önkénteseket az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. A Tiszai Kaland kenukat és felszerelést biztosított az akcióhoz, a tiszafüredi Albatrosz Kikötő, valamint a Horgász és Családi Kemping is kivette a részét a munkából.

Beküldött fotók.

Önt is bosszantja mi folyik itt Egerben? Vagy úgy érzi jó irányba mennek a dolgaink?

Írjon véleményt az EgerInfón!

Részletek