Szijjártó Péter: a legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot megóvjuk a háborúba sodródástól

Szijjártó Péter: a legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot megóvjuk a háborúba sodródástól

User avatar placeholder
Írta: Balázs Németh

március 7, 2026

A legfontosabb feladatunk az, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – mondta Szijjártó Péter kül- és belügyminiszter, amikor csütörtök hajnalban Budapestre érkezett az a két kényszersorozott kárpátaljai magyar hadifogoly, akinek szabadításáról a miniszterrel előző nap Moszkvában folytatott tárgyalásán Vlagyimir Putyin elnök jóváhagyó döntést hozott.

A két kárpátaljai magyar férfit a családtagok és a hozzátartozók várták a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtéren.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Ukrajnában most már több mint négy éve egy teljesen értelmetlen háború zajlik, egy olyan konfliktus, amelynek kirobbantása semmiképpen sem lett volna szükségszerű, és amelyet az isztambuli béketárgyalások után két hónappal mindenképp be kellett volna fejezni.

Nekünk, magyaroknak minden erőnkkel ki kell állnunk a béke mellett – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a legfontosabb feladat az, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a szomszédban zajló háborúba. Nekünk ebből a háborúból ki kell maradnunk, és meg kell védenünk minden magyar állampolgárát a háború hatásaitól és magától a konfliktustól – fogalmazott.

Amíg Magyarországon szuverén nemzeti kormány van, addig minden magyar emberért kiállunk, akit ennek a háborúnak az áldozatává akarnak tenni a saját akaratával szemben – tette hozzá.

Sajnos sok magyart hurcoltak el. Sokan meghaltak, sokan eltűntek, és akadtak, akik hadifogságba kerültek. Most ők hazatérhetnek, biztonságban vannak, és nem kell visszatérniük a háborúba – mondta.

Szinte percre pontosan 24 órával ezelőtt indultunk el innen, azért, hogy többen jöjjenek haza, mint ahányan elmentek, és ahogy látják, ez sikerült – hála Istennek – fűzte hozzá.

A kényszersorozott, magyar állampolgársággal és magyar nemzetiségű férfiak a Szijjártó Pétert szállító repülőgéppel érkeztek Budapestre.

Orbán Viktor miniszterelnök keddi telefonbeszélgetésük során kérte Putyintól a magyar állampolgárok szabadon bocsátását a hadifogságból. Szijjártó Péter szerda este jelentette be a két kárpátaljai magyar kényszersorozott hadifogoly elengedését, miután tárgyalt az orosz elnökkel.

MTI

Hírkép

Image placeholder