Egerben ismét látszik körvonalazódni egy politikai botrány: a Demokratikus Koalíció helyi vezetője, Balla Péter ellen rágalmazás miatt indult eljárás, miután a közösségi médiában súlyos kijelentéseket tett egy helyi vállalkozással kapcsolatban. Az ügy érdekessége, hogy a politikus a bírósági meghallgatáson nem létező mentelmi jogára hivatkozva próbálta elhalasztani a tárgyalást.
Az Egri Ügyek portál szerint a Demokratikus Koalíció egri vezetője korábban a közösségi oldalán azt állította, hogy „a Rádi Pékség pofátlanul megkárosítja vásárlóit és dolgozóit!”. Ezt a cég rágalmazásnak minősítette és bírósághoz fordult. Bár a bejegyzést később eltávolították, a jogi következmények nem maradtak el.
Az ügy különös fordulatot vett, amikor Balla Péter a bírósági meghallgatáson mentelmi jogára hivatkozva kérte a tárgyalás elhalasztását. Arra hivatkozott, hogy képviselőjelöltként ugyanolyan védelem illeti meg, mint az Országgyűlés tagjait. Csakhogy a jogszabályok szerint mentelmi jog csak azokat a jelölteket illeti meg, akiket jogerősen nyilvántartásba vettek az országgyűlési választásokon. A Nemzeti Választási Iroda megerősítette: Balla Péter sem jelenleg, sem korábban nem szerepelt ilyen nyilvántartásban.
A bíróság írásban is kérte, hogy a politikus igazolja képviselőjelölti státuszát, ám a hivatalos levelet kétszer sem vette át. Így a mentelmi jogra való hivatkozás alaptalan maradt, és a tárgyalás folytatásának nincs jogi akadálya.
A portál megkeresésére a Rádi Pékség az alábbi közleményt adta ki:
„Az Egri Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás eredményeként Balla Péter DK képviselő vált megalapozottan gyanúsíthatóvá a bűncselekmény elkövetésével. 2025. július 3. napján az Egri Járásbíróságon megtartott személyes meghallgatáson Balla Péter azt állította valótlanul, hogy országgyűlési képviselőjelölt 2024 decembere óta, mentelmi jogára való hivatkozása után a tárgyalás halasztására került sor. Ezt követően a bíróság írásban felhívta arra, hogy igazolja ezt a jogállását, de a küldeményt két alkalommal sem vette át. Balla Péter országgyűlési képviselőjelölti jogállása nyilvánvalóan valótlan, melyet megkeresésre a Nemzeti Választási Iroda is igazolt. Ezen igazolás hiányában is köztudomású tény, hogy országgyűlési képviselőjelölt jelenleg nincs nyilvántartva, arra csak később, a választások előtt kerül sor.”
Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 73. §–79. §-i szabályozzák a kérdést, mely szerint „a képviselők választásán jelöltként jogerősen nyilvántartásba vett személyt azonos mentelmi jog illeti meg”, mint a parlamenti képviselőket. A 2026 áprilisában várható szavazás azonban még nem került kiírásra, a DK elnöke által említett képviselőjelölt-státusz nem létezik, a DK belső választása pedig nem ad mentelmi jogot.