Budapesten, március 15-e alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést adományozott Petrovai Józsefnek, az Egri Városi Sportiskola atlétika szakosztályának vezetőedzőjének.
A több mint negyven évet felölelő pályafutás során generációkat nevelt, közösségeket kovácsolt, értékrendet közvetített, és a sportág számára olyan magyar bajnokokat nevelt ki, akik közül néhányan nemzetközi versenyeken is kiemelkedő teljesítményt értek el. A méltatásban elhangzottak szerint az elismerés annak a kiváló szakmai tevékenységnek a megkoronázása, amely a magyar és az egri atlétika sikereit szolgálta. A kitüntetés kapcsán portálunknak is mesélt a díjról, a karrierjéről, a család szerepéről, tanítványairól és a terveiről.
– Mit érzett, amikor megtudta, hogy kitüntetésben részesül?
– Másfél hét telt el az értesítés kiadása után, és március 13-án a Bálnában vehettem át a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata díját. Bevallom: ujjongtam örömömben. Kifejezetten megtisztelő volt, szinte felfoghatatlannak tűnt akkor. Mára is így érzek. Már eltelt egy kis idő, de még mindig nehéz igazán feldolgozni, hogy ez az elismerés a személyemnek szól. Úgy érzem, ez az egész eddigi tevékenységem csúcspontja.
– 1979-ben kezdte a pályafutását. Mire a legbüszkébb ebből a több mint négyszeri évtizedből?
– Igazából 1979-ben, még főiskolásként, negyedéves koromban csatlakoztam az Eger SE-hez edzői szerepben. Már ekkor is kaptam egy edzőcsoportot, és a lendületes munkát magaménak éreztem. Otthonról hoztam ezt a szemléletet: édesapám testnevelő tanár volt, atlétikát tanított a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán, edzőként is dolgozott, és arról kaptam példát, hogy ezt csakis teljes odaadással lehet végezni.
A főiskola elvégzése után szerencsés helyzetbe kerültem: olyan testnevelés tanszékre kerültem, ahol olyan gyerekeket gyűjthettem össze, akik valóban szeretnek atletizálni. Gyorsan érkeztek az első sikerek: egy-két év munka után már volt magyar bajnok tanítványom, Füredi Tibor személyében serdülő korosztályban. Aztán még több versenyző került az élmezőnybe országos bajnokságokon, és ez óriási motivációt jelentett. Minél több emberrel találtam meg együtt a közös utat, annál inkább igazolódott, hogy érdemes dolgozni. Később egyre többen jártak hozzánk, és szerencsénk volt, hogy olyan kiváló kollégával dolgozhattam együtt, mint Fejes Péter. Ketten olyan atlétikai műhelyt hoztunk létre Egerben, amely nem csak a város, hanem a megye szempontjából is meghatározóvá vált.
– Egy ilyen karrierhez biztosan családi háttérre is szükség van. Mennyire volt támogató a család?
– Ennél fontosabb nincs. Sokak szerint közhely, amikor díjátadón kifejezik a család támogatását, mégis meg kell értenünk, hogy ebben a pályán ez a valóság. Az embert mögötte álló családja, különösen a házastársa támogatja. A munka rengeteg időt emészt fel. Nem csak a heti hat edzésről van szó: gyakran tartottam két edzést naponta, később pedig tíz-tizenegy foglalkozás is szerepelt a heti programban. Edzőtáborok, versenyek, utazások, rengeteg adminisztrációs feladat – gyakran hónapokra elvontak az otthoni megszokott környezettől. Ezeket kizárólag úgy lehetett csinálni, hogy a feleségem mellettem állt és mindenben támogatott. Nemcsak tűrte ezt az életformát, hanem ki is tette a kezéből a legtöbb adminisztratív feladatot. Szívből köszönettel tartozom neki, nélküle ezt a pályát nem lehetett volna végigvinni.
Külön köszönetet kell mondanom a Magyar Atlétikai Szövetségnek is, mert a pályafutásom során mindig számíthattam a támogatásukra. 11 évig voltam az ugró- és összetett szakág referense, ami nemcsak megtisztelő cím volt, hanem komoly felelősség is.
– Kikre a legbüszkébb a tanítványai közül?
– Nehéz egyetlen nevet kiemelni, mert nagyon sok kiváló sportolóval dolgoztam együtt, de vannak olyanok, akik különösen közel állnak a szívemhez. Ilyen például Szeles Bálint, akivel már tizenkét éve dolgozunk együtt. Ő többkorosztályos nemzetközi versenyző: a fedett pályás világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is szerepelt, elődöntőbe jutott, és a budapesti világbajnokságon is részt vehetett. Fiatal kora óta rendre kijutott a világversenyekre. Embertpróbáló kitartása példaértékű, hiszen súlyos betegség után is felállt, és hatalmas akaraterővel tért vissza. Az ő hozzáállása példaértékű.
Nagyon büszke vagyok Berecz Bernadett-re is, aki ma már edzőként dolgozik mellettem. Kiemelkedő távolugró volt. Ebbe a sorba tartozik Asszonyi Evelin is, aki többszörös magyar bajnok lett; bár sérülés miatt korábban abba kellett hagynia a sportot, rendkívül sok örömet szerzett nekünk.
És nem feledkezhetek meg Kun Zitáról sem. Ő különösen nagy szívfájdalom számomra: valódi csillagtehetség volt, bármilyen nemzetközi versenyre is vittük, szinte minden alkalommal diadalmaskodott. A szakma is úgy gondolta, rendkívüli jövő állhatott előtte. Nagyon büszke vagyok rá.
De nem csak a csúcsokra jutó tanítványokról beszélek. Akadt rengeteg olyan fiatal is, aki ugyan nem jutott a legmagasabb fokokra, de rendkívüli közösséget épített velünk. Egy edző számára nagyon fontos, hogy a tanítványok érezzék: szeretik, megbecsülik és jó vele dolgozni.
– Most is lát olyan fiatalokat, akikben komoly lehetőségek rejlenek?
– Igen, valóban vannak tehetséges srácaink és lányaink. Talán azért is fogadom el óvatosabban ezt a kijelentést, mert az évek során hozzászoktam a magas szinthez. Folyamatosan részt veszünk felnőtt világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon a gyerekekkel. Most is vannak rendkívül szorgalmas és ígéretes atlétáink: főiskolások vagy egyetemisták, akik a tanulás mellett és huszonévesen is rendszeresen megjelennek a reggeli és a délutáni edzéseken, versenyeken, és minden erejüket beleadva helytállnak.
Meg kell említenem Kádasi Zalánt is, a 100 méteres sprintert, aki olyan fejlődést mutatott, hogy kétszeres magyar bajnok lett a váltóban, és nemzetközi versenyeken is rendkívül szép eredményeket ért el.
Azt kell mondanom, hogy a sors engem mindig egy kis inspirációval látott el, hogy dolgozzak, mert úgy gondolom, érdemes ezt megtenni.
– Milyen terveik vannak most az EVSI atlétikai szakosztályánál?
– Továbbra is ugyanazzal a szenvedéllyel és elszántsággal dolgozunk, mint eddig. A cél az, hogy a fedett pályás szezon után is eredményesen szerepeljenek a szabadtéri versenyszezonban. Olyan versenyzőink vannak, akik a felnőtt bajnokságokon a dobogó közelébe érhetnek.
– Kiemelt feladat a Szeles Bálint visszaépítése is, hiszen hosszabb ideig tartott a felépülése. A legfontosabb, hogy 100%-os állapotba kerüljön.
– A másik sorsdöntő feladat az, hogy minél több tehetséges gyerek legyen Egerben, mert a sport csodálatos dolog, és ezt mindenki érteni kezdi. Ez az alapja minden sportágban. Számos fiatal hagyta el a városból a tehetetlenség miatt, és más sportágakban értek el kiemelkedő teljesítményeket. Ugyanakkor örömteli látni, hogy olyan atlétánk is van, akinek a lányát kézilabdázók közé játszotta, vagy a fia korosztályos válogatott kézilabdázó lett. A sport szeretetét meg lehetett szeretni, és az iskolában is a testnevelők segítettek abban, hogy ezt megszerettessék. Ez is bizonyítja, mennyire fontos az a munka, amit itt végezünk. A legfontosabb az, hogy a mozgást és a sportot megszerettessük a gyerekekkel, és olyan környezetet teremtsünk, ahol fejlődhetnek.
