Oroján Sándor az Egerért Most Egyesület polgármesterjelöltje élő polgármesterjelölti vitát kezdeményezett hétfőn. Úgy véli ez az egri választópolgárok jogos igénye, hogy ilyen formában is megismerhessék a jelölteket és programjukat.
Május 6-án 16 órakor lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő a június 9-ei helyhatósági választásra. A választási törvény szerint, akinek sikerült a meghatározott számú érvényes ajánlást összegyűjtenie, a választási bizottság döntése alapján hivatalos jelöltté válhat, és felkerülhet a szavazólapra.
Oroján Sándor a közösségi oldalán hívta vitára az egri polgármesterjelölteket.
Véleményem szerint az egri választópolgárok jogos igénye, hogy a bizalmukat kérő jelöltek programjait, kínált jövőképét egy élő, mindenki számára nyilvános jelölti vitán is megismerhessék
-írja a bejegyzésében Oroján Sándor.
Hozzátette azt is, hogy fontosnak tartja, hogy a választás valóban Egerről, a jelöltek és csapataik által kínált tartalomról szóljon. Az országos közéletből meggyőződése szerint hiányzik a versengő felek párbeszéde, a konstruktív, tartalmi és érdemi vita.
Úgy véli Eger ezzel példát mutathatna az ország számára, és az érdemi vita kultúrát újra a közélet és a kampány részévé tennék hazánkban.
Kérem a jelölttársaimat, nyilatkozzanak arról, hogy részt vennének-e egy ilyen vitában, és keressük meg együtt a mindenki számára elfogadható moderátort, helyszínt és időpontot!
-zárta bejegyzését az Egerért Most Egyesület polgármesterjelöltje.