Hosszabb interjút adott Magyar Péter az ATV-n Sváby Andrásnak. A beszélgetés elején a politikus megismételte, amit Felcsúton pénteken már elmondott: Ott lesz a vitán, de nem azokról a témákról fog beszélni, amit a közmédia meghatározott, hanem azokról, amiket ő fontosnak gondol – írja a 444.hu.
Kit fog támogatni a Tisza a fővárosi közgyűlésben? Ez volt a következő kérdés. Magyar Péter elmondta, hogy senkit nem fognak automatikusan támogatni, ügyek mentén hoznak majd döntést a pártja képviselői, akik a listájukról jutnak be Budapest vezetésébe. A Lánchídról kitiltott autóforgalmat hozta fel példaként a riporter témaként és arról kérdezte Magyart, hogy mi a véleménye. A Tisza vezetője elmondta, lehetne egy új gyalogoshídat építeni a Dunára és akkor vissza lehetne engedni a forgalmat a Lánchídra.
Kérdésre azt is megerősítette, hogy továbbra sem szándékozik kimenni Brüsszelbe annak ellenére, hogy ő szerepel a Tisza EP-listájának élén. Szerinte az emberek azt várják el, hogy június 9-e után megkezdje a pártépítést. Azt mondja, vannak nevei is, jelentkezők, akik csatlakoznának hozzá. Volt fideszesek is vannak köztük – mondta el Sváby kérdésére, de leszögezte, hogy magas rangú pártpolitikusok, például jelenlegi országgyűlési képviselők nem csatlakozhatnak.
Magyar szerint nem igaz, hogy Orbán a mai napig egyeztetne Varga Judittal, Magyar volt feleségével. Azt mondja, áttételesen még a mai napig kap információkat a Karmelita környékéről. Bár barátai már nincsenek a miniszterelnök körében, de két olyan embert is megemlített név nélkül, aki egy éve még Orbán mellett dolgozott és ma már neki drukkol.
„Nincsenek ládikáink” – mondta arra a kérdésre, hogy miből finanszírozza a kampányát. Azt állítja, kizárólag adományokból áll össze a költségvetés.
Nézői kérdésekként a következő kérdéseket tette fel a műsorvezető és ezeket a válaszokat adta Magyar:
– Bevezetné-e az eurót? – Igen.
– Hogy lehet megszüntetni a rendeleti kormányzást? – Vonják vissza a képviselők.
– Szükséges-e az ÁFA-csökkentés? – Legalább az alapvető élelmiszerek esetében levinné a minimumra.
– Engedélyezné-e a jogilag szabályozott eutanáziát? – Erről vitatkozni kell, nem neki, hanem a társadalomnak eldönteni népszavazáson.
– Csak hőzöng és ki fog pukkadni a lufi? – Nem, hanem lépésről lépésre.
– Nagyon nyeszlett, eszik-e rendesen? – Tizenegy kilót fogyott, de bírja – mondta.
Mit csinálna a végrehajtás rendszerével? – Államosítaná a feladatot.
– Mit változtatna a választási törvényen? – Tisztázná a levélszavazatokat.
– Tulajdonképpen kinek dolgozik? – A magyar embereknek.
Forrás: 444.hu