Skip to main content

11. alkalommal rendezték meg a Felsőváros Ünnepét, mely egyben jubileum is volt, hiszen idén a városrész 50 éves múltját is ünnepelték – közölte az egri önkormányzat.

A Nemzedékek terén családi nappal, színes programokkal, koncertekkel várták az érdeklődőket és a hagyományokhoz híven kihirdették a Felsőváros Csillaga Közösségi Díj nyertesét is.

Az elismerést minden évben olyan személy veheti át, aki civil, közösségi vagy művészi munkája révén példaként állhat a városrészben élők előtt.

A díjazottat ezúttal is három jelölt- Juhász Lajosné goblein készítő, Horváth Gábor zenész, szervező és a Forrás Alapítvány-LISZI- közül választhatták ki a felsővárosiak. A jelöltekre összesen több, mint 500 szavazat érkezett, a díjat pedig a Forrás Alapítvány-LISZI képviseletében Urvári Sándor vehette át.

Önt is bosszantja mi folyik itt Egerben? Vagy úgy érzi jó irányba mennek a dolgaink?

Írjon véleményt az EgerInfón!

Részletek