Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldől, hogy a több mint 120 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A központi ponthatárváró rendezvényt ezúttal Debrecenben tartják, de Egerben az Eszterházy téren is együtt izgulhatnak a felvételizők a Pont Ott Partin.
A felvételizők szerdán 20 órától kapnak értesítést sms-ben az eredményükről. Miután a 120 ezer sms – amelyet az Oktatási Hivatal küld ki – eljuttatása eltart egy darabig, egy-másfél órán belül kell megkapnia mindenkinek az értesítést.
Akinek most nem sikerült bejutnia a megjelölt felsőoktatási intézménybe, július 30. és augusztus 7. között a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhet máshová.
Tavaly mintegy ötezer hallgatót vettek fel ilyen módon, van tehát még további lehetőség.
A felvételizők körében leginkább a gazdaságtudományi képzések voltak a legnépszerűbbek, a második helyre a pedagógusképzés került. A harmadik helyen állnak a műszaki képzések, de az első hatban szerepel az orvostudományi és az informatikai terület is.
Idén minden ötödik jelentkező a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt képzési területek valamelyikét választotta – a műszaki, természettudományi, mérnöki-informatikai területet –, ennek kiterjesztett változatára – amibe beletartoznak az egészségtudományi és a pedagógusképzések – minden harmadik felvételiző adta be a jelentkezését.
Idén a vidéki egyetemek népszerűsége már elérte a budapestiekét, minden második jelentkező vidéki egyetemet jelölt meg. Ezért ebben az évben először Debrecenben lesz a központi Pont Ott Parti, ami egy napra esik a Campus Fesztivál nyitórendezvényével és az Európai Egyetemi Játékok zárórendezvényével.
Az új felvételi rendszernek is köszönhetően, a tavalyihoz hasonlóan, idén szintén meghaladja a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma, ami nagy áttörés a korábbi, 100 ezer körülihez képest.
Idei változás az intézményi többletpontok bevezetése, illetve az, hogy az ötödik érettségi tárgyat az egyetem határozza meg.
Hirado.hu, fotó: magyarnemzet.hu