Tanulj tovább! Duális felsőoktatás és szakképzés címmel középiskolások iskolaválasztását segítő fórumot szervez a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 10 vállalat és 6 egyetem bevonásával január végén Egerben. A rendezvény célja, hogy a végzős diákokat megismertesse a helyi vállalatok és a partner egyetemek kínálta duális képzési, együttműködési lehetőségekkel, hogy a fiatalok olyan szakmát válasszanak, melyek biztos munkahelyet, karriert jelenthetnek számukra.
A duális diploma lényege, hogy az egyetemi hallgató a felsőoktatási tanulmányaival párhuzamosan egy vállalkozásnál a képzési idő alatt munkatapasztalatot is szerezzen – hívta fel rá a figyelmet a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara.
A standokon a középiskolások személyesen ismerkedhetnek a vállalatok duális képzési, vagy gyakornoki programjaival. A kiállító egyetemek pedig a duális szakjaikat, képzési palettájukat, munkarendjüket mutatják be az érdeklődőknek.
A programon előadáson bemutatásra kerül a duális képzés rendszere, olyan egyetemi hallgatók osszák meg személyes tapasztalatukat, akik már bekerültek egy vállalat duális programjába. A pulpitusnál prezentációs formában bemutatkoznak a cégek és az egyetemek is. Főbb fókusz területünk a mérnök és természettudományok.
A fórum a Heves Megyei Szakképzési Centrum olyan diákoknak is szolgál képzési lehetőséggel, akik inkább a szakképzésben képzelik el a jövőjüket.
Tanulj tovább! Duális felsőoktatás és szakképzés
Eger
Időpont: 2024. január 30. 11:00-14:00
Helyszín: EKKE konferenciaterme, Eger, Bartók Béla tér 4.
Kiállítók:
Vállalkozások:
- Apollo Tyres (Hungary) Kft.
- Emerson Automation FCP Kft.
- MVM Csoport
- Robert Bosch Automotive Steering Kft.
- Sanatmetal Kft.
- SBS Kft
- Tubex Mátra Kft.
- ZF Hungária Kft
Egyetemek:
- Budapesti Gazdasági Egyetem
- Debreceni Egyetem
- Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
- Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campus
- Miskolci Egyetem
- Neumann János Egyetem
Szakképzés:
- Heves Vármegyei Szakképzési Centrum