Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján újra elérhető az EgerInfó portál, ami mostantól annyiban szeretne különbözni a hagyományos egri híroldalaktól, hogy a legfontosabb helyi információk közlése mellett teret kíván adni az olvasók véleményének is.
Ezen a fontos történelmi napon döntöttünk úgy, hogy elengedve számos korábbi íratlan szabályt, létrehozunk az egriek számára már korábbról megismert név alatt egy olyan helyi weboldalt, amit együtt, Önökkel szerkeszthetünk.
Bár a hírverseny nagy, az új EgerInfó nem szeretne ebben részt venni, így nem kíván a leggyorsabb hírportál lenni a városban. Arra törekszünk, hogy a helyi emberek számára fontos egri információk mellett teret adjunk azoknak a hangoknak, akik szívesen leírnák véleményüket városunk ügyes-bajos dolgairól.
Hogy miért döntöttünk így? Az utóbbi években azt láthattuk, hogy Eger egy lefelé gyűrűző spirálba került, a közgyűlés színvonala drámaian romlott, korábbi szövetségesek estek egymásnak, vagy árulták el korábbi elveiket, aminek a város látta, látja jelenleg is a kárát. Ezek nem csak együtt, de külön-külön is a közbeszéd romlásához vezettek Egerben.
Nem titkolt célunk, hogy a magunk szerény eszköztárával ezen változtassunk és teret adjunk a kritikus hangoknak.
Ezt a portált Önökkel, egri olvasókkal együtt szeretnénk készíteni.
Szóljon hozzá, írjon véleményt Eger valódi ügyeiről!
Köszönjük, ha továbbra is követ bennünket!