„Nem érzem magamban azt az erőt, amely lehetővé tenné, hogy vállaljam egy megosztott nemzet egységre törekvő történelmi felelősségét, ezért nem tudok eleget tenni a felkérésnek” – olvasható Polgár Judit közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.
Kijelentette, élete megtiszteltetésének tartja a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás érte. „Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek” – fogalmazott.
Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében
– zárta bejegyzését Polgár Judit.
A bejegyzéshez Magyar Péter is azonnal kommentelt. Azt írta: „Köszönjük mindazt, amit Magyarországért tettél! Talán sok millió magyar nevében mondhatom, hogy a jövőben is számítunk rád”.
