A kormány 3,6 milliárd forintot szán a kórházi klímaberendezések azonnali karbantartására és korszerűsítésére – ezt vasárnap a pénzügyminiszter a közösségi oldalán jelentette be.
Kármán András arról számolt be, hogy harmadfokú hőségriasztás van érvényben, és a legnagyobb veszélyben a lakosság azon csoportjai vannak, akik egészségügyi ellátásra szorulnak.
A kormány egyetlen napot sem töltött várakozással a kórházi és rendelőintézeti hűtési rendszerek felülvizsgálatán, a szükséges költségvetési források elkülönítésén és a javításokkal, illetve fejlesztésekkel való megkezdésén – tette hozzá.
Megjegyezte, hogy már egy májusi kormányhatározat foglalkozott a felülvizsgálattal és a fejlesztési tervekkel.
A végrehajtás felelőseiként az egészségügyi miniszter mellett a pénzügyminisztert jelölték ki. Júniusban, azonnali hatállyal 3,6 milliárd forintot különítettek el a kórházi és rendelőintézeti klímaberendezések karbantartására – közölte. Emellett az egészségügyi miniszterrel együttműködve előkészítenek egy átfogó, 2027–2029 közötti hűtésrekonstrukciós programot is, amely az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott és az Országos Kórházi Főigazgatóság fenntartása alá tartozó aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekre vonatkozik.
A pénzügyminiszter arról számolt be, hogy azonnali munkálatok már megkezdődtek, és a héten Magyar Péter miniszterelnök és Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter személyesen tekintették meg az Uzsoki kórház infrastruktúráját.
Emellett – a teljesség igénye nélkül – az elmúlt napokban megkezdődött a klímaberendezések felújítása és karbantartása a Heim Pál Gyermekkórházban, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, a Szent János Kórházban, a Honvédkórházban, a váci kórházban és a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, továbbá a Heves, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun és Somogy megyében található intézményekben is – sorolta.
Heves,
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a rendkívüli hőségben mindenki legyen kész segíteni azokat, akik bajba kerülnek vagy kiszolgáltatott helyzetben vannak. A hűvös víz és a klimatizált helyiségek életet menthetnek – hangsúlyozta.
Azok számára elérhető, légkondicionált helyek listája és a hőség átvészeléséhez hasznos információk a Facebook-oldal megjegyzései között találhatók – közölte.
MTI
