A Bródy Sándor Könyvtár a Janikovszky Éva századik, illetve a Lázár Ervin kilencvenedik születésnapja kapcsán egy irodalmi csapatversenyt hirdetett Heves vármegye általános iskoláinak 3–4. osztályos diákjai számára.
A kezdeményezés célja, hogy a tanulók játékos, kreatív formában ismerjék meg a két kimagasló magyar író életművét, humorát és mély emberségét, valamint az alkotásaikban felbukkanó figurákat, fantáziavilágukat és gondolatvilágukat.
A jelentkezésre nagy volt az érdeklődés: összesen 45 csapat adta be a jelentkezését, ami közel 200 általános iskolás gyereket jelent. A bejelentkezések Heves vármegye 13 településéről érkeztek, emellett jelentős számban csatlakoztak egri intézmények is. A könyvtár három–négy fős csapatok jelentkezését várta.
A négyfordulós megmérettetés első feladatában a résztvevőknek Janikovszky Éva és Lázár Ervin életművéhez és tevékenységéhez kapcsolódó kérdéssort kellett megoldaniuk. A második forduló a kreatív írás felé fordult: a diákok egy új barátot találtak Brucher Szigfrid mellé, és egy saját karaktert alkottak a Négyszögletű Kerek Erdő világába. A pályamunkákban be kellett mutatniuk, ki az új szereplő, hogyan került Vacskamati és társai közé, milyen tulajdonságai vannak, hogyan néz ki, és miként fogadták őt az erdő lakói.
A harmadik fordulóban a csapatoknak rajzos feladatot adtak ki: az általuk megálmodott karakter egy napját kellett megörökíteniük a Négyszögletű Kerek Erdőben, akár Réber László jellegzetes stílusát megidézve.
A kreatív írásos feladatok értékelésében Fodor Beáta tanárnő, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium pedagógusa, valamint Kelemenné Csuhay Zsuzsanna nyugalmazott könyvtáros segítették a szervezőket. A rajzos feladatok bírálatában Fedics Miklós tanár úr, szintén a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium pedagógusa vett részt.
A döntőre 2026. május 5-én, kedden 14 órától kerül sor a Bródy Sándor Könyvtárban.
A fináléba jutott csapatok:
Mesemorzsa – Maklár
LILIOMOK – Besenyőtelek
80 nap a könyvek körül – Eger
Mesehősök – Bélapátfalva
Velünk mindig történik valami – Hatvan
Könyvmolyok – Eger
