„Saját gyermekeik szerint édesanyjuk egyszerre állt helyt a toll és a fakanál mellett” – ezt szemléltette Egerben Szűts-Novák Rita, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adjunktusa az MCC-es előadáson Szendrey Júliáról. A neveléstörténész alaposan bemutatta a Petőfi Sándor árnyékában felnőtt költőnőt, akinek érdemei közé tartozik, hogy szakított a 19. századi elvárásokkal és nő létére külön dolgozószobát használt, ahol alkotott.
Sikere abban állt, hogy az anyaság nyelvén szólalt meg a nyilvánoság előtt, ami akkor még egyedülállónak számított
– fogalmazott szakember. Aki arra is kitért, hogy Szendrey Júlia esetében a toll, amely költészetének alapeleme és a főzőkanál, amely anyaságának szimbóluma, nem zárták ki egymást, hanem állandó feszültségben kiegészítették egymást.
Szendrey Júlia nem csak Petőfi Sándor költőnket feleségévé tette, hanem a 19. század egyik legösszetettebb nőalakjává is vált. Költészetében és leveleiben egyaránt tükröződik egy belső feszültség, amely a romantikus eszmék és az anyai valóság között húzódik. Versekben a gyermek a tisztaság, az ártatlanság és a remény jelképe, míg leveleiben már a gondterhelt, szigorú édesanya hangját halljuk.
A „Három rózsabimbó” című költeményben Júlia úgy ábrázolja az anyaságot, mintha egy szent szerepet töltene be, miközben a mindennapokban szigorú követeléseket támasztott gyermekeivel szemben. E kettősség – a művészként álmodozó költő és a szigorú, fegyelmező anya – emberközeli módon mutatja meg őt. A 19. században ekkor indul meg a gyermekről és a nevelésről alkotott kép megújulása: egyre többen hisszük, hogy a gyermek nem „megtörendő” lény, hanem kibontakozó személyiség. Szendrey Júlia is ebben a szemléletben élt: taníttatta és tanította gyerekeit, fordított, írt, és példát adott arra, hogy az anyaság és a műveltség nem ellenségei egymásnak, hanem kölcsönösen erősítő erők. Életében a romantikus vágyak és a mindennapi nehézségek folyamatosan ütköztek egymással.
A költőnő, az anya és az értelmiségi nő egyszerre volt jelen benne – és talán ezért érezzük ma is úgy, hogy Szendrey Júlia igazi arca nem a irodalmi legendákban rejtőzik, hanem az emberi esendőségben és a szeretet erejében mutatkozik meg.
