Ez a cikk több mint hét hónappal ezelőtt került utoljára frissítésre, ezért egyes információk már elavulhatnak.
2025-ben öt hosszú hétvégére számíthatunk; ezek közül négy négynaposak lesznek, és egy alkalommal a hagyományos munkarendben dolgozók számára három napos pihenőt biztosít a hétvégékhez igazított munkanap-átcsoportosítás.
Öt hosszú hétvégére számíthatunk 2025-ben, ebből négy négynapos, és egy alkalommal a hagyományos munkarend szerint dolgozók számára három napos pihenőt biztosít a hétvégékhez igazított munkanap-átcsoportosítás. – ezt foglalja össze az Origo. A lap szerint az első hosszú hétvége húsvétkor lesz, amely a 2017 óta munkaszüneti napnak számító nagypéntekkel, azaz április 18-cal kezdődik, és 21-ig, hétfőig tart.

A többi hosszú hétvége is tartogat meglepetéseket: az első húsvéti hosszú hétvégét követően május elején következik a következő.
A munka ünnepe csütörtökre esik, ezért május 2-át a nemzetgazdasági miniszter rendelete alapján május 17-én dolgozzuk le.
Az áthelyezett munkanapok miatt így egy újabb négynapos hosszú hétvégét élvezhetünk.
Pünkösdkor, azaz június 7. és 9. között háromnapos hosszú hétvégének örülhetünk, majd októberben, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója kapcsán jön a következő alkalom: ekkor – mivel október 23-a csütörtökre esik – négy egymást követő szabadnapunk lesz. Ez egyben azt is jelenti, hogy október 24-ét, pénteket áthelyezett munkanapként október 18-án dolgozzuk le. Az év utolsó hosszú hétvégéje karácsonykor érkezik, és egy újabb áthelyezett munkanapnak köszönhetően

öt egymást követő nap – december 24-től egészen december 28-ig maradhatunk otthon, vagy tölthetjük az ünnepeket akár szállodában is. December 24-ét december 13-án kell ledolgoznunk.
A nemzeti ünnepeink közül a március 15. szombatra esik, a augusztus 20. pedig szerdára. A munkaszüneti nappá nyilvánított egyházi ünnepek közül mindenszentek napja, azaz november elseje ugyancsak szombaton lesz.
Nyitott kérdés a jövő évi szilveszter és az azt követő újév napja, ugyanis 2025-ben december 31. szerdára esik, 2026. január elseje pedig csütörtökre, így a január 2-i munkanap áthelyezésével akár ötnapos hosszú hétvégekkel is indíthatnánk a 2026-os esztendőt, ám erről majd valamikor jövőre dönt az illetékes tárca vezetője.