Az Aktív Magyarországért díjas Békatutaj Egyesület által szervezett XV. Eger Városi Síbajnokságon mintegy kétszáz egri látogatott ki a hétvégén a szlovákiai Ždiarba, Bachledova Dolina sípályáira, ahol háromnapos sítáborban vehettek részt.
Az oktatás mellett versenyre is várták a sportolókat, akik közül 120-an neveztek a bajnokságra, közülük 98-an értek célba.
Hajdú Hajnalka, az esemény főszervezője elmondta: Idén nagy hangsúlyt fektettek a gyerekek síoktatására, két kezdő és két haladó csoportban összesen négy síoktató foglalkozott a gyerekekkel. Hozzátette, fantasztikus élmény volt látni a gyerekek gyors fejlődését és a családok örömét.
Az egyfutamos óriásműlesikló síversenyre február 17-én szombaton került sor, a szervezők nem csupán életkor alapján alkottak kategóriákat, lehetőség volt kezdő és haladó szinten is rajthoz állni, így mindenkinek volt esélye dobogós helyezést szerezni – közölte az egri önkormányzat.
A városi síbajnokságot Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta, valamint a szervezők köszönetet mondtak a szponzorok hozzájárulásaiért is: Manimal Boulder mászóterem, ChiliYard Eger chilis különlegességek, Valhalla GYM edzőterem, Lollok ház sport és szabadidő központ, Tourinform Eger, Cinóber Gyorsnyomda, Erdőszéli Vendégház
Mátraszentimre.